Mit kell tudni a Raceroomról?

A szimulátorprogramokat alaposabban bemutató cikksorozatunk első alanyával, a fent említett hivatalos nevén Raceroom Racing Experienccel ismerkedhettek meg most.

Ritka autók is megtalálhatóak benne mint ez a W202, imádjuk.

A program az egyik legrangosabb szimulátornak számít simracing berkekben. Talán a legnagyobb díjazásokkal is itt találkozhatunk, ha elég jók vagyunk, és be tudunk rántani egy-két győzelmet a különböző kupákon.

Hol is kezdjük, untatni nem szeretnénk senkit, az olyan dolgokkal , mint hogy mikor indult, és ki fejleszti, lényegében, ez nem számít felhasználói szemszögből.

Akkor kezdjük a tényleg fontos dolgokkal, a program Steamen egyszerűen megtalálható, és Free to play, azaz simán leszeded és nyomathatod is.

Viszont nyílván nem vöröskereszt egyik cég sem, így itt, az autókért, és a pályákért kell fizetned a késöbbiekben, ha több mindennel szeretnél menni. Autónként , és pályánként kb 3-4 euróval lehet számolni, viszont lehetőség van az összes eddig megjelent autót, és pályát megvenni egy giga csomagban kb 100 euroért.

Elsőre, nem feltétlen célszerű nekiugrani a 100 euros pakknak, érdemes eldöntened milyen ligában szeretnél menni, első kerék, hátsó kerék?

Nagy csaták vannak , szinte mindig.

Az összes autót le tudod tesztelni előre, ha bemész a shopba, és az adott autónál megtatlálható Test drive opciót választod, így sokkal kisebb az esélye , hogy egy, a vezetési stílusodtól messze álló autót kapsz a pénzedért. Annak mindig csak szenvedés a vége.

Emelett van egy Competitions menüpont, ahol az éppen aktuális versenyek, kupák zajlanak. Ezek a legkomolyabb megmérettetések, itt vannak a pénzdíjas, vagy egyéb nyereménnyel kecsegtető versenyek. Ebből két féle van, a piros feliratos free to play , és a lila feliratos premium. Kitalálható hogy míg az elsőn a competition-ben megtalálható autók és pályák rendelkezésedre állnak, a másikban meg kell vásárolnod őket, a részvételhez.

A program fizikájáról annyit, hogy folyamatosan fejlesztik, többnyire jól viselkedik az autó a pályán, de például a GT3 as széria, nagyon érdekes dolgokat tud produkálni.

A gumik hiányoznak, előről, pedig nagyon jó lehetne.

Érzésre Assetto Corsából, Iracingből, vagy akár a valódi autóinkból átülve olyan a viselkedése, mintha az első gumiból, feldobtak volna rájuk egy pár lerúgott 185 szélest, az árok széléről, amit pályára menet találtak.

Mellé a több mint 600 lóerős GT3 as autók 0%os TC-vel megfulladnak, ha megcsúszol, és visszaesik a fordulatszám kb 2000-re nyél gázon.

Ezek a dolgok minden típusú autónál jelentkeznek, viszont első kerekes társaik sokkal vezethetőbb és élvezhetőbb érzetet nyújtaknak. Elsőkörben, azokat javasoljuk, a GT3 szériát csak azoknak, akik szeretik a kihívást.

A hangok hibátlanok, nagyon jól szól minden autó szerintünk. A három monitoros setup is szépen beállítható rá, le tudja kezelni, ha esetleg rendelkezésetekre áll.

Az első kerekes része, teljesen rendben van.

A kormány kezelése az egyik legjobb, finomhangolva, akár Logitech, akár Fanatec kormánnyal nagyon jó visszajelzést ad. Kíméli alapjáraton a kormányt, nem erőlteti túl, viszont a rázókő és vegyéb effekteket céleszrűbb kicsit finomítani, mert Logitech szetteken még a szomszéd is a csattogást hallgatja különben, akkorát üt a gyári beállítás.

Egy esélyt érdemes mindenképpen adni neki, ha másnem az autók miatt.

Összességében mindenképpen az ajánlott kategória, még a gyengeségei ellenére is, főleg ha azt nézzük, ingyenes , és az alap kihívásokban mindig van pár ingyenes szintén, amin meg tudod mérettetni magad.

Rangsort nem állítanánk fel, a szimulátorok közt, ez mindenkinek saját ízlése szerint változik, de ez mindenképp a felső 5-ben helyezkedik el.

Kövessetek minket, hasonló tartalmakért!:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük